Az elmúlt három évben útjára indult a börtöncursillo, mely lépésről lépésre jutott el oda, hogy szinte minden hazai BV-intézménybe bekopogtatott már Jézus Krisztus örömhírével. A börtöncursillo világi koordinátori teendőit három évre Mohos László vette át, akivel többek között arról beszélgettünk, hogyan lehet megérkezni nemcsak a kőből, de a bűntudatból, a büszkeségből és a bizalmatlanságból épített falak mögé is.

 

Hogyan kapcsolódtál be abba, és miért köteleződtél el a börtöncursillo ügye mellett?

Ennek van egy nagyon személyes oka is. Annak idején lelkiismereti okokból megtagadtam a katonai szolgálatot, ezért két év tíz hónap jogerős, letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, így 1982-1985 között magam is börtönben voltam. Az átkosban a BV még a makarenkói elvek mentén működött, az átnevelést célozta meg. Ekkor a Biblia tiltott tárgy volt, jópár nap magánzárkát kaphattunk érte – s kaptam is nem egyszer. Sok helyzetet megéltem, kemény meghurcoltatásban volt részem, így a tapasztalataim miatt van egyfajta rálátásom a fogvatartottak társadalmára, problémáira, mindennapi küzdelmeire. Több BV-intézetet végigjártam, és egyre világosabban látom, hogy a cursillo mint módszer nagyon jó lehetőség arra, hogy Krisztus örömhírét eljuttassuk a börtönökbe. Épp ezért már a legelején csatlakoztam azokhoz, akik szívükön viselték ezt az ügyet, törzstagként ott voltam a legelső börtöncursillón, melyet Sátoraljaújhelyen tartottak 2014. novemberében. Felemelő élmény volt. Azóta szolgáltam már Vácott is, és egyre inkább a munkatársképzés és a tudásmegújítás területén próbáltam feladatokat vállalni. Mivel sok időt töltöttem az oktatásügyben, a munkaerőpiaci rendszert mint helyettes államtitkár irányítottam, és dogoztam a miniszterelnökségen is, a vezetésről is vannak tapasztalataim. Eddig összesen három munkatársképzést tartottunk, melynek része a többletismeret, a BV-hez, a fogvatartottak helyzetéhez, készségeihez, kihívásaihoz szükséges speciális tudás átadása, illetve egy komoly felkészítési folyamat.

Három esztendőre vetted át Berecz Balázstól a börtöncursillo világi koordinátori teendőit, Székely János atya javaslatára Bíró László püspök atya bízott meg a feladattal. Milyen feladatok tartoznak most hozzád, és szerinted melyek a legsürgősebb teendők?

Világi koordinátorként egy csapatot, egy közösséget kell irányítani, a cursillo kapcsolattartási feladatait, a felmerülő kérdések megoldását és a működést kell kézben tartani. Fontos például a büntetés-végrehajtással való kapcsolattartás, új helyszínek bevonása (most épp Szegeden és Nagyfán), a cursillók előkészítése, az egyeztetések a börtönlelkészekkel vagy épp a helyi szolgálók vezetőinek, a rektoroknak kiválasztásához történő javaslattétel. A másik kiemelt feladatkör a cursillo tartalmának és lebonyolításának az adott börtönre, a speciális igényekre és körülményekre szabása. Elengedhetetlen, hogy képesek legyünk folyamatosan megújulni, rugalmasnak lenni, friss és kompetens válaszokat adni azokra a helyzetekre, melyeket az élet elénk hoz. Most azt látom, hogy a cursillo első három éve a lelkesedés fűtötte kezdet volt, melyben inkább a lelkesedés dominált: nagy bátorsággal bementünk a börtönökbe, és csináltuk, amit tudtunk. Azt gondolom, hogy a következő ciklus kevésbé lesz látványos, de sokkal tudatosabb és alaposabb építkezés jellemzi majd, és sokkal több belső munkát is igényel.

A BV a legszigorúbb szabályok szerint működő intézményrendszer. Hogyan lehet ezen belül mégis „személyre szabni” a cursillót?

A hely adta lehetőségek figyelembe vételével kell a munkatársakat kiválasztani, a tartalmat összeállítani, a mondanivalót megfogalmazni. Ez elég sziszifuszi munka! Börtön és börtön között is nagy különbségek vannak, más a fogvatartottak összetétele, helyzete, mentalitása, más a légkör és mások a problémák. Ezekhez a specialitásokhoz kell igazítani a börtöncursillo egészét. Picit leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ahány intézet, annyiféle börtöncursillo legyen. Például most Szegeden már valószínűleg egy egészen újfajta módon visszük a cursillót: az úgynevezett EVSZ-be (enyhébb végrehajtási szakaszba) került fogvatartottaknak tartjuk, akik noha még börtönben vannak, de már néha kijárhatnak onnan rövidebb időre. Ők a szabadidejüket fordítják arra, hogy részt vegyenek a cursillón, amit ezúttal kinti helyszínen tartunk. Ez teljesen új felállás és új kihívás is, illetve fölveti azt a kérdést is, hogy hogyan tud a cursillo kapcsolódni a reintegrációhoz, a kikerülés utáni élethelyzethez. A cursillo elsődleges feladata, hogy Krisztust vigye a börtönbe a fogvatartottak számára, így tehát a reintegrációs folyamat legelső szakaszában van kulcsszerepe. Az ezt követő folyamatokhoz már másféle munkára, más szakemberekre van szükség.

Milyen hozzáállással érdemes résztvevőként, illetve segítőként/szervezőként jelen lenni egy börtönben tartott cursillón?

Szakmai és emberi oldalról is (a kettőt nem is lehet elválasztani) azt kell figyelembe venni, hogy mi Krisztust visszük embertársainknak, ezért teljesen egyenrangú partnernek kell tekinteni őket. Ha lenézed, ha megveted őket, és úgy mész közéjük, hogy magasabb rendűnek tartod magad, az egész küldetés dugába dől. Sőt, el sem indul. A fogvatartottak pillanatok alatt leveszik az emberről a metakommunikációja és a hozzáállása alapján, hogy nyitott szívvel közeledik hozzájuk, vagy előítéletekkel és fenntartásokkal. Ha valakin az utóbbiak jelennek meg, a megszólítás lehetősége elvész, a Jóisten örömhírének átadása megbicsaklik. És többek között ezért is áll az a szabály, hogy csak az vehet részt segítőként cursillón, aki már maga is volt résztvevő.

Hogyan lehet a vendégszeretetet olyan helyen tanúsítani, ahol nem mi vagyunk otthon? Hogy lehet a cursillo idejére bensőségesebb közeggé tenni a börtönt a résztvevők számára?

Igaz, hogy mi megyünk a börtönbe, de mi hívjuk meg azokat, akikhez megyünk. Ez a meghívás jócselekedetekkel, törődéssel, személyre irányuló figyelemmel párosul: azokat a megfosztottságokat próbáljuk enyhíteni, amik meghatározzák az ő mindennapjaikat. Egy kis süteménnyel, főzött kávéval, kedvességgel, jó szóval próbálunk kényelmet, szeretetteljes közeget biztosítani. Ez részben a szellemi teljesítményt is megtámogatja – a sütiben van szénhidrát, a kávéban koffein –, másrészt ezekből az egyszerű dolgokból is érződhet számukra, hogy mi örömet szeretnék szerezni nekik, és szeretettel fordulunk feléjük. És nemcsak feléjük, hanem a rezsim felé is, hiszen mi nemcsak a fogvatartottakhoz, hanem a fogvatartóikhoz is megyünk!

Melyek a legkedvesebb emlékeid a börtöncursillo eddigi bő három esztendejéből?

Aki a börtöncursillóba bekapcsolódik, az olyan hihetetlen emberi megnyilvánulásokat, nagy terhektől való megszabadulást, emberi megnyílást és Krisztus felé való, nagy horderejű kitárulkozást tapasztal meg, ami a civil életben szinte elképzelhetetlen. Ha a fogvatartottak megérzik az elfogadó szeretetet, nagyon gyorsan megnyílnak, mert éhesek rá. Sok esetben mi többet kapunk, mint ők. Bár a börtöncursillo nem való mindenkinek, de aki erre érez elszántságot, elhívást, az nagyon sok olyan dolgot kap majd, amiről nem gondolta volna, hogy a Jóisten megajándékozza vele. Nekem is számtalan ilyen történetem van, nehéz volna egyet kiemelni.

A jelenlegi fogvatartottakkal való kapcsolat kialakításában hogyan segít téged a saját tapasztalatod a személyes szabadság elvesztéséről?

Én átélhettem ugyanazt, amit ők most. Mindegy, hogy valaki jogosan vagy jogtalanul veszti el a szabadságát, ez mindig egyfajta megfosztottság. A szabadság elvesztése nagyon kemény dolog. Az ezzel való szembesülést a gyászhoz lehet hasonlítani, ez is egy gyászfolyamat, amit fel kell valahogy dolgozni, ez pedig komoly munka. Van, aki elvégzi, van, aki megpróbál túllépni rajta, és van, aki tagadja, a börtönhierarchia élére tör és megmarad ugyanolyan szerepben, mint a szabadságvesztés előtt: ez a „vagány vagyok”, „erős vagyok”-attitűd. Annál, aki a gyászmunkát nem végzi el, a szabadságvesztés nem is éri el a célját, azt, hogy önmagára reflektálva a belátás képességére tegyen szert, és megpróbálja saját bűnét, szerepét tisztázni, illetve lépéseket tenni a kárpótlás irányába. Aki ezen a folyamaton átment, az talán egy picivel jobban érti az ő helyzetüket, bár én azt gondolom, hogy az emberi érzékenységhez és odaforduláshoz nem feltétlenül kell egy ilyen fajta előélet.

Azt az empátiát, ami benned megvan, hogyan tudod átadni a cursillós munkatársaknak?

Nem biztos, hogy én többet tudok bárkinél. Aki mondjuk rektor vagy koordinátor, nem jár előbbre a többieknél, legfeljebb pluszfeladata van, amelyek elvégzésével a többieket segíti. Az én feladatom ez: koordinálni a többiek munkáját, hogy ezzel is megkönnyítsem a dolgukat. Segítjük egymást, együtt dolgozik több börtönlelkész, volt bv-s szakember, továbbképzési munkatárs. Az, hogy emberileg teljes odaadással tegye, amit tesz, mindenkinek a saját személyiségén, lelkiismeretén múlik. De az a tapasztalatom, hogy aki nem őszinte indíttatásból csinálja, arról előbb-utóbb úgyis kiderül. Ezen a területen nem lehet „műmájerkedni”, a nem hiteles dolgok itt nem működnek.

Milyen célokat tűztél ki a következő időszakra?

Az egyik legfontosabb feladat a letöltőházak közti különbségek figyelembe vétele, illetve a fókuszok helyenkénti eltolódásaira ügyelve a szakmai specialitások megfogalmazása, a cursillo tartalmának csiszolása, alakítása úgy, hogy tényleg jó legyen. A BV-ben is megfigyelhető mostanában egyfajta szemléletváltás, bízunk abban, hogy ennek köszönhetően a cursillo is többet és jobban tud majd szolgálatot teljesíteni. A tartalmi elemeinkbe be kell építeni a börtön speciális szempontjait, illetve az anyagot teljes mértékben a fogadóközegre kell szabni: ez egyelőre szakmai, didaktikai és kommunikációs kihívás mind a figyelem, mind az üzenet átadása terén. Ebben a közegben nem lehet elvontan közölni az információt! Egyszerű nyelven, röviden, érzelmesítve, személyesen lehet ezt jól átadni. A személyiség kulcstényező, mely a börtöncursillóban méginkább felértékelődik a civil cursillóhoz képest. Mindez komplex kihívást jelent, nekünk pedig fel kell nőni a feladathoz.

Hogyan formálta és formálja a te hitedet, lelkiállapotodat a börtöncursillóval kapcsolatos munkád?

Nagyon sokat alakított rajtam. Valljuk be, hogy ma Magyarországon a keresztény emberek többsége a saját belső értelmiségi közegében mozog: de ebből Ferenc pápa útmutatása alapján ki kell lépni, a szenvedő Krisztust kell meglátni és a szegények, a fogvatartottak, az elesettek, reménytelenséggel küzdők számára kell Jézust felmutatni. Ferenc pápa azoknak az embereknek az érdekét próbálja érvényesíteni, akik az önérvényesítésre képtelenek, vagy nincs rá lehetőségük. Mi börtöncursillosok is ezeknek az embereknek az oldalára állunk azzal, hogy segítünk nekik, hiszen ezzel a krisztus parancsot teljesítjük, az irgalmasság cselekedetét gyakoroljuk. Nagyon fontos a vigasztalás is, az, hogy időről időre visszajárva, folyamatosan törődve segítsünk nekik fönnmaradni. Mindannyian kopunk, az életünk az elszürkülés elleni küzdelemről szól, és a börtönben borzasztóan szürke minden. Ezért minden egyes látogatás odabenn – az igazán de colores!

Király Eszter